SNI
A sajátos nevelési igény a szokásos tartalmi és eljárásbeli differenciálástól eltérő, nagyobb mértékű differenciálást, speciális eljárások alkalmazását, illetve kiegészítő fejlesztő, korrekciós, habilitációs, rehabilitációs, valamint terápiás célú pedagógiai eljárások alkalmazását teszi szükségessé.
A mi iskolánk ezt az irányvonalat próbálja követni a hagyományos oktatást igénylők és a sajátos nevelési igénnyel jelentkezők együttnevelésében.
Fejlesztő teamünk a tanulók egyéni szükségletének megfelelően nyújt segítséget iskolai keretek között. A segítő szakemberek és az osztálytanítók között folyamatos a konzultáció, és együttes munkával segítjük a gyerekek fejlődését. Célunk, hogy oktatásunk egyénre szabott, elfogadó és a gyermekek számára örömforrást nyújtó tevékenység legyen.
A hatályos jogszabályok értelmezése szerint:
Nkt. 4. §
25. sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
3. beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek.